Magyar, 2001
Prodato!Nyolcadik kiadás.
A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. A legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek, amelyben egy pusztulásba tartó utazás történetét olvashatjuk, s melyben minden pillanat túlélendő újdonságot tartogat, miközben az utas nyomában szüntelenül ott lohol a fertőzést és lázat lehelő halál. Semmi nem kézenfekvő a regényben, sőt ellenkezőleg, amit megél a főhős és ahogy megéli, az egyfajta furcsa kettősséget rejteget: az olvasó ismeri a megsemmisítő-táborok történetét és dimenzióit, az elbeszélő én viszont nem. Ebben az értelemben nem a holocaustról szól, sokkal inkább a holocaust megtörténésének egyéni és társadalmi feltételeiről, ezért lehet a regény mindenféle diktatúra kritikája, mely elnyomorítja az individuum tiszteletén alapuló társadalmi mechanizmusokat.
Nem kevés viszontagság után 1975-ben jelent meg a mű.
A regény elbeszélője és főhőse tehát egy tizennégy éves fiú, Köves György. Apját munkaszolgálatra hívják be, ezzel indul a cselekmény. Ő maga mostohaanyjával él tovább, s Csepelre jár dolgozni egy hadiüzembe. Egyik nap azonban rendőr szállítja le az autóbuszról, és társaival együtt az egyik téglagyárba kísérik. Nemsokára már népes társaság van együtt, és az összegyűjtött zsidókat Németország felé irányítják. Előbb Auschwitz-Birkenauba kerülnek, de Köves György - több társával együtt, akik mind munkaképesnek bizonyulnak - Buchenwaldba kerül. Itt már munkára fogják őket: kora hajnaltól estig dolgoznak a tábor melletti hadiüzemben. Főhősünk rövid idő elteltével egy másik, kisebb táborba kerül át. Itt betegszik meg, társai orvoshoz viszik, és habár dolgoznia nem kell, szörnyű szenvedései nem érnek véget; sebei súlyosbodnak, halottak közt szállítják egyik kórházból a másikba, és innen szállítják vissza Buchenwaldba, ahol a rabkórházban helyezik el.
A regényben végig a főhős beszél, egyes szám első személyben mondja el benyomásait, a rabok illúzióit, majd a lassú fölismeréseket, a túlélés stratégiáit. Számos jellemző figurával ismerkedhetünk meg, s a fogolyélet jellemző mozzanatai bontakoznak ki a regény lapjain. Köves György a buchenwaldi táborba visszakerülve lassan kezd felgyógyulni, s a kórteremben furcsa események zajlanak körülötte. Az egyik nap megszólal a hangosbemondó, mely a tábor felszabadulását adja hírül. A fiú - több magyar társával együtt - útnak indul hazafelé, s viszontagságos út után Pestre érkezik. Apját nem találja, anyját is elveszíti, s hontalanul, az emlékezésről le nem mondva próbál új életet kezdeni.
Kertész Imre az európai kultúra legmélyebb, esszenciális jellegű realitásaként ismerte fel Auschwitzot, amikor a diktatúrák folytonosságának realitásából pillantott vissza saját gyermekkorának szép és egyetlen Auschwitzára. Szépírói művének nagy strukturális felismerése, hogy Auschwitzból nézve nem látni Auschwitzot, a diktatúrák folytonosságának szemszögéből viszont úgy látni vissza rá, mintha lenne szép emléke. Diktatúrában minden tudattartalom eleve torzított. Kínos felismerés kontinuitást látni ott, ahol mások legfeljebb civilizációs rövidzárlatot, a gonosz megmagyarázhatatlan művét vagy a véletlen munkáját szeretnék látni. Kertész Imre nem Auschwitz prófétája, nem mások helyett beszél. Regénye bizonyos értelemben beavatás a titoktalanná vált világ titkába: Auschwitzba. Személy szerint ő nem választotta, hanem elszenvedte az igazságot. Így csupán tanúságot tehet róla. Ez a tanúságtétel teremti meg saját írói szava igazságfedezetét, hogy a lehetetlent (Auschwitzot) az irodalom által a lehetségesbe emelje: képes volt megmutatni egy belül átélt, de kifelé elmesélhetetlen világot. Ebben áll az ő szabadító tette, s regénye ilyen értelemben egyetemes jelentőségű.
Spiró György írta egyik tanulmányban a regényről: "Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja."
Non shole sed vitae discimus.
Per aspera ad astra.
Knjige su lek za zaborav.
Knjiga nema dna.
Učenje je svetlost
Izreke su ukras govora
Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo
Ma šta radio misli na kraj
Ćutanje je često najbolji odgovor
Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan
Brada ne čini filozofa
Neznanje je mati svih poroka
Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti
Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji
Dobrom čoveku sve dobro stoji
Najgorča istina bolja je od najslađe laži
Oči veruju sebi, a uši drugima
Žene su da sa ljube, a novac je da se troši
Čista su jutra i večeri
Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš
Bolje je dati vunu, nego ovcu
Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe
Tajna koju zna troje, nije tajna
Sećanje je kamen spoticanja na putu nade
I najveći talenti gube se u neradu
Svako je sam sebi najmanje poznat
Sa svešću nema pogodbe
Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju
Teško je praznoj vreći da stoji uspravno
Pravi put nije težak zato što je jedini
Svaka šala, pola istine
Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti
Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja
Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.
Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.
Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.
Teška je beda koja nastaje iz obilja.
Starost se došunja neprimetno.
U nevolji su ljudske duše slabe
Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.
I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.
Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.
Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo
Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti
Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala
Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar
Ništa nije važnije od današnjeg dana
Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje
Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni
Nije skupa knjiga - nego neznanje.
