Szerk. és utószó: Réz Pál.

Tartalom:

- Györgyike drága gyermek
-Bella
-Hermelin
-II. József császár
-Incidens az Ingeborg-hangversenyen
-II. Lajos király
- Sába hercenője

Életútja részletesebben

Iskolai tanulmányait az "Evangélikusoknál" és a "Piaristáknál" végzi. Eredetileg édesapja zenei pályára szánja és ebből a célból a Zeneakadémián folytat tanulmányokat. Itt Nikolits Sándor mellett többek közt Liszt Ferenc tanítványa. Tanulmányait megszakítja, s újságírónak áll. 16 évesen korában már a Pesti Hírlap munkatársa, igaz apró tudósításokat ír. A fiatal Szomory egy véletlen találkozás révén a híres díva Jászai Mari szerelmét vívja ki. A majd kétszerannyi idős művésznő rajongása, s Szomory kapcsolata társasági téma. Megbotránkozást vált ki, a színésznővel szembeni támadások felerősödnek. Talán e közjátéknak köszönhetően, no meg érlelődő katonai bevonulása elől Párizsba utazik 1890-ben. Majd két évtizeden keresztül Párizsban, majd Londonban él önkéntes emigrációban, mígnem az ellene szóló elfogatóparancs érvényét veszti, ami a hadkötelezettségének elmulasztásáért járt volna.

Szomory a szerző

Még javában párizsi emigrációját tölti, amikor első színdarabját elfogadja, és játszásra ajánlja a Nemzeti Színház Drámabíráló bizottmánya, s a "Péntek este" c. dráma kezdi a sort a Szomory színdarabok későbbi folyamának. Párizsban a Quartier Latin-ben lakik, és újságírásból tartja fönn magát. Jó barátságot ápol a kortárs francia írók soraival, de legkiváltképp Alphonso Daudet tünteti ki jó barátságával, valamint Munkácsy Mihály művészi körébe kerül, újságoknak dolgozik, sőt egy francia novelláskötete is megjelenik.
Lelkében, vágyaiban itthon él, de nem jöhet haza, mert körözött katonaszökevény. Maga helyett cikkeit és novelláit küldi haza. Távolléte alatt két novelláskötete is megjelenik itthon, neve kezd ismert lenni az újakat kereső századfordulói magyar irodalomban. Csak ő maga nincs a hazájában. Holott egyre jobban gyötri a honvágy, de nem a hazai polgári világhoz, ahonnét származik, hanem ahhoz a magyar nemesi-udvari körhöz, amelyet megszépítve képzel el. Írói stílusa itthon nagy viták kiváltója, ugyanakkor eredeti fordulatos nyelvi játékai, fordulatos cselekményű drámái kapcsán kedvelt színpadi szerzővé válik

Újra itthon

Stílusa eltér a normális beszédtől, fő célja inkább a szabatos beszéd, az olyan szófordulatok sora, amelyek lehetőség szerint, mind jobban lefedik a mondanivalót, a valódi jelenségeket. Minden egyes szó elhelyezkedése, hosszú töprengés végeredménye, minden mondatnak kimódolt jelentősége van, a következő mondatok felvezetéséhez. Dialógusainak íve szinte megrajzolható, valahonnan tartanak valahová, s a darab kulminációs pontjában, a sok ágon futó eseményszál, egymás hatását felerősítve vezetik katarzishoz a nézőt. Máskor meg muzsikát keres a beszédben, minden másnak adott pillanatban alárendelve, s ezért egyik-másik munkájában néhol zavarosnak, érthetetlennek tűnik.
1906-ban tér végleg haza, s hazai jóbarátok hijján magányos tagja a Nyugat nagy nemzedékének. A tizenhét év Párizsban nem múlik el nyomtalanul, londoni, római élményei elő-előtörnek írói munkásságában. Magánéleti manírjai, az úri elegancia, az élet nagy játékaihoz tartozott nála, épp úgy, mint a valóságban lukas zsebű, külsőleg mágnás szerepköre is. Pózolt, s nagyképűnek ható fellépése élesen kettéosztotta maga körül az embereket, ellenzőire és barátaira. Kisstílű gyűlölködései kollégáival szemben pedig állandó derültség forrása. Molnár Ferenc, de legfőképp Lengyel Menyhérttel szemben viseltet ellenszenvvel. Jól illusztrálja mindezeket a Vígszínház Hermelinjének próbái során felmerülő helyzet is. A darabban van egy szójáték, amelyet hosszas csaták eredményeként a rendező saját felelősségére kihagy a darabból: "...Veszek neked nyestet, menyétet, Lengyel Menyhértet..."
Emberi gyarlóságai és esendőségei azonban mit sem vonnak le irodalmi munkásságának értékeiből, kvalitásából. A színdarabjai biztos sikerprodukciók, színpadi szerzőként ünnepelt sztár, sok százszor játsszák már darabjait az óta is. Drámái tömegeket vonzanak, igazi sikerdarabokat tudott írni, és a nézők az érdekes cselekményért tudomásul veszik a túl egyéni, és a sok elemből összeszőtt költői nyelvezetét is. A Szomory-alakok a színpadon, Szomory-nyelven beszélnek

A szomoryzmus

1920-tól fogva a Vígszínház háziszerzőjének számít. A szomoryzmusok, ahogyan szófordulatait illetik, elhíresültek, beleépültek ma már a mindennapjainkba, a köznyelv gazdagodását eredményezve. Gyakran egy-egy újabb szófordulat során megfeledkezünk annak eredetéről. Így van ez Szomory esetében is.
Színházi próbákon végig jelen van, és ez maga a gyötrelem, ahogy ezt Csathó Kálmán a Nemzeti Színház főrendezője visszaemlékezéseiben említi. A mondatainak szóhasználata nem a természetes beszéd része, s így egy-egy szó kihagyásával, megmásításával próbálkozó színészeket, lett-légyen az a nagyhírű országos sztár Ódry Árpád, leinti, s újra próbáltatja a jelenetet. Mondataiból nem enged. Mesélik, volt hogy negyvenszerre is megszakíttatta a próbát, amit a legnagyobb türelmű rendező, s színész sem bír hosszú ideig, idegekkel.
Ilyenkor elmagyarázza, hogy az ő szövege megbonthatatlan, mert zene. A ritmust, a mondatok kicsengését és az egésznek a sajátos lüktetését tudatosan komponálja meg, s minden változtatás a legfőbb szépséget rontja el benne, azt, amiért valójában íródott.
Nézzünk egynéhány feledhetetlen Szomory sort illusztrációként:

"...E zengő tumultus Párizsban ébredt, s a nagy olasz kertekben íródott, ahol kaméliák virulnak a szélben, és az arcomon egészen sápadt volt. Mert ez idő tájt sokat csavarogtam a nagyvilágban, hazátlanul, elhagyatva és magamban ültem Párizs tetejében a háztetők, kürtők és kémények fölött egy kis sárga lámpa fényében. És odalenn a babiloni éjszakának vörhenyes selyemfátyla lengett. Ó, gyönyörű, kietlen, reménytelen éjszakák! És a nagy olasz kertekben magamban ültem, s távoli kis angol folyók partján, amit nem szabad, hogy elfelejtsek, mert a víz üde, s illatos volt, mint egy fiatal női kéz, és gyötrő homlokomon enyhítőn perdült tova csillogó gyémántcsöppjeivel. Mindez oly szép volt, mert minden oly fájdalmas volt, s oly kedvesek és enyhék, akik velem éltek akkor: királyok, akik megemelik a kripták márványfedelét kísérteties kézmozdulattal..." részlet A nagyasszonyból.

Visszavonultan

Az 1939-es törvények darabjait leparentálják a színpadokról, ő maga a nemkívánatos személyek sorába kerül. Személyével kapcsolatos ambivalens érzések erre az időszakra kiélesednek, felerősödnek. Sokan szeretik, rajonganak érte, mások szépelgőnek titulálják, szemére vetik, hogy egy álomvilágban él, aki a szegények és nélkülözők millióival nem törődik, származása kapcsán, jobboldali körök nyílt sajtótámadásának célpontjává válik, gúnyolják, sőt egy alkalommal utcán tüntetnek ellene. Divat lesz bizonyos politikai körökben őt támadni, bár vélhetően sokuk egyetlen Szomory kötetet sem olvasott életében, (sőt a magyar irodalom más kiválóságaitól sem olvasnak sokat), mások meg épp intellektusát, művelt, sok nyelven beszélő és író, kifinomult stílusát tekintik példának. Támadói "kutató szeme" átsiklik a magyar drámairodalom legszebb magyar történelmi drámái felett, amelyek Szomory színpadi munkásságának gyöngyszemei. Ilyen, a Nagyasszony, amelyben II. József császár történetét dolgozza fel, vagy az adott történelmi szituációval, összefüggő és párhuzamba hozható II. Lajos király drámája, az összeomló világ, lírai látomásaként megírt módon magaslik ki, a többi historikus színpadi munkái közül.
Ugyanakkor anekdoták tucatjai keringenek különc megnyilvánulásairól, szokásairól, jellegzetes megjelenéséről a kávéházak teraszain. 1940-től azonban el-elmarad ezekről a számára oly kedves közösségi helyekről, visszahúzódó, és magába zárkózó lesz, bujkálnia kell, szorong.
Ő maga a háború előrehaladtával egyre megtörtebben, visszavonultabban és öregurasan él a már bombázásoktól hangos Budapesten. Testvérét Szomory Emilt haláltáborba kényszeríti a sors, s talán épp egyszerre, egyidőben távoznak e világból 1944 novemberében. Élt hetvenöt évet.