Utmutatás a nem hivatalos gyógyszerek,és egyéb gyógyszerészi kézitmények előállitáséra.
Különös tekintettel a hazai viszonyokra.
Munkács,1892.

DL- TRAXLER LÁSZLÓ.
(1864—1898.)
1887-ben ismerkedtem meg a kitűnő fiatal emberrel, kinek emlékét
most a következőkben akarom megörökíteni. Az említett évben figyelmeztetett
engem azokra a fosszil növényekre, melyek Munkács környékén előfordulnak.
Dr. Szádeczky Gyula tagtárs úr társaságában el is indultam még az év
nyarán és a meddig ott tartózkodtunk, dr. Traxler László hü vezetőnk,
buzgó munkatársunk volt. Neki köszönhetjük, hogy a m. kir. földtani intézet
phytopalaeontologiai gyűjteményébe egy kis érdekes hazai ősvilági flórát
tehettem le, melyben különösen két példány általános érdeket keltett föl.*
Az egyik a Dicksonia punctata Stbg. sp., a krétaflóra egyik nevezetes tagja,
melynek harmadik neocom lelethelye éppen Munkács környéke; a másik
pedig a Phoenicites borcalis Friedr., az élő datolyapálma közvetlen elődének
egyik csinos példánya, melyet Traxler úr nekem 1888-ban küldött be és
melyet öt évvel ezelőtt Szászországból Friedrich P. ismertetett meg, és
pedig alsó oligocaenkorú lelethelyről, mig a hazai felső miocsenkorú és
pedig előfordulásának addig egyedüli felső miocsen lelethelye.
Közös kirándulásainkon kellett tapasztalnom, hogy fiatal barátom, ki
akkor a gyógyszerészeti doctorátusra készült, a mit 1888-ban el is nyert,
különösen vonzalommal viselkedett a természet iránt; olyan tájékozottságot
tanúsított, mely nyilvánvalóvá tette azt, hogy már régen bebarangolja Munkács
szép hegyeit és völgyeit.
De ugyanazon alkalommal, midőn fiatal barátommal jártam és kala-
* V. ö. Földtani Közlöny XX. az 5—15-, továbbá 14—22 és végre 174—182-ik
lapon.
1
páltam, valami sajátságos vonást kellett kedélyében fölfedeznem. Míg a természet
rendkívüli barátjának és bámulójának mutatta magát, addig a természet
remeke és ennek önalkotta társadalma iránt nem viselkedett valami
különös vonzalommal. Velem szemben ezt akkor még nem igen éreztette, de
későbben nekem is jutott belőle, azonban tekintve fiatal korát, hajlandó voltam
ezt különös szeszélynek tekinteni, mely azonnal megszűnik, mihelyest
szívében az általa gyűlölt emberiség legalább egy bizonyos tagja iránt elhallgat
a bizalmatlanság.Tévedtem, mert az évek folytán tapasztalnom kellett azt,
hogy az emberek iránt való bizalmatlanságával megsértette még azokat is.
kikkel baráti kötelékben állott, kik föltétlen jóakarói voltak és a mi nekem
eleinte szeszélynek látszott, áz súlyos, fájdalom igen súlyos betegséggé fejlődött
a iszerenesétlenben. Időről-időre fölismerte szomorú helyzetét, bocsánatot
kért és gyógyulást keresett, de mindhiába. A mi azonban a legfeltűnőbb,
az, hogy mig tudományos munkálkodásánál megőrizte elméjének
teljes épségét, kedélyében már mélyen begyökerezte magát jövendő
sorsa. Járt-kelt az egész országban, gyógyszertárt is vásárolt, de rövid idő
múlva ismét eladta és mindannyiszor visszatért az atyai házhoz, hol csendesen,
elzárkózottan tanulmányainak élt. Végre szükségét látta családja
annak, hogy újból megkíséreljék az alapos gyógyítást és a külföld egyik
híres gyógyintézetében akarták szeretett fiukat elhelyezni. 1898. szeptember
8-án már útra készen állott a kocsi, mely a vonathoz szállította volna a
beteget, akkor újra tudatára juthatott nyomorult állapotjának, mert a
nélkül, hogy észre vették volna övéi, mérget vett, mely rövid idő múlva
véget vetett szenvedéseinek és egy talán mé^ szomorúbb jövőtől megszabadította.
A víz és a benne levő élet képezte dr. Traxler tanulmányainak főtárgyát.
Beregmegye gazdag ásványvizei nagy mértékben lekötötték a fiatal
chemikus figyelmét és midőn .azokat megelemezte, szeme előtt nem a gyakorlati,
hanem a tanulmányos czél lebegett. Ennek köszöni Közlönyünk két
kitűnő tanulmányát, melyeknek egyike «Néhány állítólagos ásványvíz Beregmegyében
» Közlönyünk XX-ik (1890); a másik pedig «Adalék az ásványvizek
összetételének megváltozásához» a Közlöny XXV-ik (1895) kötetében
jelent meg.
E mellett dr. Traxler az édes víz szivacsaival is foglalkozott. Első ide
vágó közleménye: «Adalékok avizigyöngy ismeretéhez» megjelent a Gyógyszerészi
Közlöny l Természetrajzi Füzetekben «A magyar honban eddig tapasztalt édes vizi
szivacsok rendszeres jegyzéke». Kevés szakember dicsekedhetik olyan készítmény-
gyűjteménynyel, mint a minőre dr. Traxlkr tett szert. És ez, valamint
azon körülmény, hogy a külföldi szakemberek is keresték a vele való
összeköttetést •— mert ő maga azt semmi áron nem tette volna — fölbátorította
az ősvilági spongia-maradványok tanulmányozására is. Ennek az
érdekes közlemények egész sorozatát köszönjük, melyet a következőkben
közlök:
«Ephydatia fossilis, a fosszil édesvízi szivacsok egy új faja». — Földtani
Közlöny XX. (1890).
«A hévízi iszap szivacs-spiculái». — U. o. XXV. (1895).
«Édesvízi szivacs-spiculák Brazíliából». — U. o.
«Adalékok az édesvízi szivacsok ismeretéhez». — U. o.
«Subfos8zil szivacsok Ausztráliából». — U. o. XXVI. (1896).
«Spongilla gigantea n. sp.# — U. o. XXVIII. (1898).
«A Balaton iszapjának szivacs-spiculumai». U. o.
Egy alkalommal éppen szaküléseink egyikét megelőző napon találkoztam
vele utoljára, akkor is adott át kéziratot, de kérésemet, hogy adja elő
személyesen a holnapi szakülésen, kereken megtagadta és Ígérete elől, hogy
másnap ismét fölkeres, gyorsított elutazásával tért ki. E látogatás alkalmával
arról is értesített, hogy bővében van a földolgozandó anyagnak, de
nekem már nem ad oly hamar kéziratot, mert tanulmányainak eredményét
nagyobb munkában akarja letenni. Ezen szándék megvalósításában meggátolta
a végzet; de a tanulmányok töredékeit meg tudtuk menteni.
Dr. Vángel Jenő egyetemi helyettes tanár és tagtárs úr egy ilyen töredéket
«a dubroviczai ragadó pala és a boryi diatomeapelit szivacs faunájához»
czíme alatt fog a márcziusi szakülésünkön bemutatni. Ugyan-e tagtárs szíves
közlésének köszönöm azon adatot is, hogy az elhunyt hagyatékában
mintegy 37 édes vízben élő és körülbelül 140 lelethelyről származó szivacs
gemmula-, parenchym- és skelettűinek pontos, körülbelül 1500 mikroszkopiái
mérés adatait találta; szintúgy még a következő vizsgálatokra vonatkozó
kéziratokat:
«Old Lake of Indiana (alluvium)».
«Szamosfalvi sós-tó (alluvium)».
«Scarper tó (alluvium)».
«Bostoni infusorium-föld (alluvium)».
«Lansfieldi kovaföld (alluvium)».
«Berlini infusorium-föld (alluvium)».*
Végül még a következő közleményeket sorolhatom fö l:
«Adatok Munkács és környékének molluska faunájához.» — Kárpát
Egyesület Évkönyve 1893.
«Spongilliden der Umgebung von Jaransk». — (Zoologischer Anzeiger
1894. Nr. 458 és orosz nyelven az orosz Gyógyszerészi Közlönyben.)
* Mindezeket dr. V á n g e l tanár úr «Adatok az édesvizi szivacsok szerkezetéhez»
■czím alatt a kir. m. természettudományi társulat állattani szakosztályának f. é. feb- •
ruáriusi ülésén fogja bemutatni.
«Egy új szivacsfaj leírása Neu-Zeelandról (Ephydatia kakahmensis
». Természetrajzi Füzetek 1896.
«Adatok a Spongilla novae terrae Potts, ismeretéhez». — U. o. 1898.
Végül a gyógyszerész tudományról sem feledkezett meg a boldogult
és az 1892-ben saját költségén kiadott «Manuale Pharmaceuticum» czimü
könyvben közzé tette ide vonatkozó munkálatait.
Mintaszerű, majdnem 10,000 darabból álló, főleg hazai édesvizi
kagyló- és csigafajokból álló gyűjteményét az elhunyt családja a magyar
nemzeti muzeumnak ajándékozta; a szivacs tanulmányaira vonatkozó készítményeit
pedig dr. Vángel Jenő tanár úrnak engedték át.
A rövid ideig dolgozó szaktudós így még halála után is megőrzi helyét
a magyar természettudományban ! Milyen bámulatos tevékenység rövid tíz
év alatt és milyen bámulatos psychologiai talány derék elhunyt tagtársunk,
ki beteg test és beteg kedély mellett végig megtartotta a tudomány iránti
szeretetet és munkaképességét; dolgozott és buzgólkodott, bizonyára azért,
hogy fájdalmát vele legyőzze, de hiába! a sors véget vetett egy olyan
reményteljes fiatal magyar tudós munkásságának, ki hazai természettudományunk
egyik kimagasló oszlopává válhatott volna! E soraim jelképezzék
a cypruságat, melyet társulatunk és a magam nevében sírjára teszek!
Dr. Staub Móricz.