A szerző utolsó s a legsikeresebbek közül való regénye. Hőse, Neil Kingsblood kapitány a második világháború befejezése után hazatér amerikai szülővárosába, hogy mint sportember és több előkelő klub tagja elkezdje annál is inkább fölfelé ívelő banktisztviselői pályafutását, mivel apósa a helyi pénzarisztokrácia kimagasló tekintélye. Ám közbeszól a sors. Apja felkéri a fiatalembert, nézzen utána dédelgetett családi legendájuknak, miszerint a Kingsbloodok az angol királyi dinasztia vér szerinti leszármazottai. Rövid levéltári nyomozás után megkerül a derék ős: nem éppen királyi sarj, hanem néger prémvadász személyében.
Neil eddig annyira érdeklődött a négerek dolgai iránt, mint a többi amerikai kispolgár, de most már keresi társaságukat, és megvilágosodik előtte a szégyenteljes, jogtipró valóság. Nem képes eltitkolni,hogy anyai ágon benne is van némi néger vér, mire rokoni, baráti köre kitaszítja, állásából kirúgják, lincshangulatot szítanak ellene, szomszédsága ki akarja dobni családi házából, sőt még le is tartóztatják.
Kingsblood kapitányt mégsem győzik le, megtalálja az új harci feladatot a fajgyűlölet sötét ostobasága elleni küzdelemben.

1930-ban történt, hogy az irodalmi Nobel-díjat amerikai író kapta meg. Nem mintha korábban nem lettek volna olyan jelentékeny amerikai írók, költők, akik Európa-szerte olvasók millióit hódították meg. Nem beszélve a korábbiakról, akik még a Nobel-díj megalapítása előtt eltávoztak az élők sorából, már a XX. században is akadt jó néhány, aki Sinclair Lewis fellépése előtt indokolt világhírre emelkedett. Jack London, Upton Sinclair, Theodor Dreiser már Lewis irodalmi megjelenése előtt világhírű volt, és esztétikai mércével mérve egyikük sem kisebb rendű-rangú, mint az az íróművész, aki az amerikaiak közül elsőként kapta meg az annyira rangos Nobel-díjat.

Csakhogy a minden irodalmi újítástól tartózkodó, a hagyományos prózai elbeszélő formákat példás pontossággal és gondossággal betartó, mesterien szokványos és már régóta Európában is sikeres szerző látványosan szakított a megszokott amerikai önelégültséggel, amely a nem tagadott hibák ellenére mégis Amerikát - illetve az Egyesült Államokat - és lakóit tekintette a tökéletesség megtestesülésének. Sinclair Lewis indulásától kezdve a bírálnivalókat látta és láttatta az amerikai átlagemberben és életformában. Európát pedig a kultúra tekintetében magasabbrendűnek értékelte. Alighanem ez az egyértelmű Európa-tisztelet nyerte el azt az európai megbecsülést, hogy a vele legalábbis egyenrangúak közül éppen ő lett a Nobel-díjas.

Persze valóban kitűnő író volt és az is maradt, olyan kiválóság, akit egyaránt megbecsült az irodalmi ínyenc és a szokványos ízlésű átlagolvasó. Lewis úgy érdekes, hogy nincs benne és életművében semmi szenzációs. Színesen mutatja be a felettébb színtelen egyéniségeket és életsorsokat. Úgy rajzol élethűen ellenszenves tulajdonságokat hordozó alakokat, hogy nem is haragszik rájuk: megbírálja, de meg is érti őket. Az amerikai olvasó leteszi a könyvet, és valami ilyesmit gondol: „Hát bizony ilyenek vagyunk". Az európai ember pedig csöndesen mosolyog és bólint: „Igen, ilyenek lehetnek az amerikaiak. Ezzel ugyan nem érdemes felvágni" - de igazán senki se haragszik Babbit úrra, a nyárspolgáriság, fontoskodás, sznobság típuspéldájára, arra a viszonylag gazdag üzletemberre, aki vagyona ellenére is reménytelenül kispolgár. Unalmasabb alakot, unalmasabb történetet még senki se rajzolt meg olyan érdekesen, olykor még mulatságosan is, mint Lewis „Babbit" című regényében.

Amikor első nemzetközi sikerű regénye „A Fő utca" megjelent, egy kritikusa ezt írta: „Aki tudni akarja, milyen az amerikai ember és az amerikai élet, minden szociológiai vagy társadalomlélektani tanulmánynál jobban megtudja ebből a könyvből". És ettől kezdve valamennyi, gyorsan egymás után megjelenő Lewis-regényben erről van szó: „Ilyen az amerikai élet, ilyen az amerikai ember." Ha a kritikai realizmus meghatározás illik egy íróra és életművére, hát Lewisra mindenkinél inkább. Bírál, ítél, de nem ítél el. Élete végső évtizedeit inkább Európában töltötte, mint amerikai otthonában, de azért mindig velük élt, az amerikaiakkal. Kicsit megvetette, szelíden megmosolyogta, de azért nagyon szerette őket. 66 éves korában Rómában halt meg, de úgy rendelkezett, hogy otthon, kis vidéki szülővárosában temessék el.
Kis vidéki ügyvéd fiaként látta meg a napvilágot. Szerény módú, de kultúrát igénylő körben növekedett. Iskolatársainak, barátainak, tanárainak a vallomása szerint félénk, félszeg, zárkózott fiú volt. Kezdetben nehezen talált emberi kapcsolatokat. De igen jól tanult. Később derült ki, hogy mi mindenre figyelt, és milyen jól figyelt. A középiskola után a színvonalas Yale Egyetemen tanult mindenfélét, a történelem ugyanúgy érdekelte, mint a lélektan, de otthonos kívánt lenni a természettudományokban is. Közben pedig már írt: rögzíteni akarta, ami a megélt és tanult világból lecsapódott benne. Ez abban az időben játszódott, amikor az Egyesült Államok éppen belépett az első világháborúba. Az értelmiség számára ez a nagy kiábrándulás korszaka. Az előző emberöltők az önünneplés korszakai voltak. Előbb az indián- és cowboyromantika, majd Lincoln és a diadalmas polgárháború, a hirtelen meggazdagodás mámora jellemezte a XIX. század amerikai irodalmát. Az irodalomban mindenekelőtt a költészet emelkedett a világkultúra színvonalára. Edgar Poe lírája és fantasztikus novellaművészete, majd hamarosan Walt Whitman dübörgő szabadvers-áradata még az európai költészetre is jelentékeny hatással volt. A XX. század első évtizedére azonban elérkezett a kiábrándulás. A túlzott üzletiesség, a nyárspolgári korlátoltság, a bosszantó sznobizmus előbb a jobb társaságokban, majd a kritikában kapott hangot. De hamarosan Dreiser keserűen kritikus regényei, Jack London művei a társadalom alsó rétegeiről, majd Upton Sinclair utópista szocializmusa előkészítette azt a következetes bíráló szemléletet, amelynek első következetes képviselője Sinclair Lewis lett.

Kezdetben ő is az utópista szocializmust vélte a társadalom helyes útjának. Amikor Upton Sinclair egy szocialista közösség kialakításának az igényével munkatelepet hozott létre, a fiatal Lewis azonnal beállt, és egy ideig kazánfűtő volt a „Helicon Hall" nevű szocialista telepen. Ennek tanulsága is szükséges volt a társadalom és a társadalmi igények áttekintésére. Szemlélete és írói felkészültsége teljessé vált harmincéves korára, 1915-ben, amikor Amerika belépett az első világháborúba. Kezdetben maga is úgy érezte, hogy azt az utat folytatja, amelyet Upton Sinclair kezdeményezett. Ezt a kezdetben naturalista társadalomkritikát az irodalmi közvélemény „szemétben turkáló"-nak nevezte. Upton Sinclair indulatos bíráló volt, helyzetei és alakjai - a romantika folytatásaként - eltúlzottak voltak. Sinclair Lewis objektív távolságtartása alapvetően másféle, de azért fontos előkészítés volt a számára Upton Sinclair. - Egyébként nálunk (és másutt is Európában) megtévesztő volt ez a két Sinclair név. Még azt is hitték egyesek, hogy rokonok vagy éppen fivérek. Holott Upton Sinclairnek a családneve volt Sinclair, Lewisnek pedig a keresztneve. Az is megtévesztő volt, hogy Lewis az angol nyelvterületen gyakori keresztnév. (A Lajos megfelelője.) Lassan szoktuk meg, hogy a Nobel-díjas Sinclairnek Lewis a családneve.

1915-ben már megjelent egy regénye, s utána még jó pár következett. Ezek még kísérletek voltak, az író kereste magát. Romantikus, sőt szentimentális mozzanatokkal teljes volt ez az indulás. De a háború végeztével a hazaáradó fiatalok, akik átélték a háború egyre értelmetlenebbnek tűnő vérontását, táplálták a kétkedést minden eszmében. Nem tetszett nekik az otthoni élet sem. „Elveszett nemzedék"-nek nevezték magukat. Ez alapozta meg az amerikai irodalom fénykorát. És ennek volt az első igazán ,jellegzetes megszólaltatója Lewis, amikor 1920-ban - 35 éves korában - megjelent „A Fő utca". Majd ezt követte a „Babbit". - „A Fő utca" hősnője, Carol Cannicott bosszantóan kicsinyes és hol mulatságosan, hol dühítően sznob. A „Babbit" címadó főalakja a kispolgári-nyárspolgári korlátoltság képe, néhol egyenesen gúnyképe.

E sikeres regény után azonban egy valódi remekmű következett: az „Arrowsmith". - Sok jó könyvet írt ezután is, de visszatekintve írói útjára, alighanem vitathatatlan, hogy ez a legjobb és legszebb műve. Dr. Arrowsmith nem gúnykép, hanem egy valóban eszményi ember példánya. Tiszta szerelme magánéletében, feltétlen lelkesedése orvosi hivatása iránt, küzdelme az értelmes életért és természetes alulmaradása az egész amerikai regényirodalom egyik fő művévé avatja ezt a könyvet. Sűrűn következtek ezután is a mindig érdekes, nagyon jól megírt Lewis-regények. Talán legérdekesebb közülük a „Dodsworth". (Szinnai Tivadar kitűnő fordításában a címe: „Sam Dodsworth Európában".)

1929-ben jelent meg. Ez időre Lewis már többször is járt Európában. A regény tulajdonképpen vallomás az amerikai ember Európa-élményéről. Dodsworth úr gazdag üzletember, akit felesége rábeszél, hogy utazzanak egy kicsit Európába. És itt az európai nagyvárosok művészeti látnivalói úgy elragadják őt, hogy felismeri, a gazdaságilag már élenjáró Amerika mennyivel kezdetlegesebb az ősi kultúrájú Európánál. Ez az oldalról oldalra nagyon érdekes könyv Amerika hódolata Európa előtt. Lehetséges, hogy a következő évben éppen ezért ő kapta meg az amerikaiak közül a Nobel-díjat.

A későbbi két évtizedben többet élt Európában, mint Amerikában, témavilága és alakjai azonban mindvégig Amerikát tükrözi. Sokat írt, mindig sikeres maradt. Kritizált, de általában szerette is azokat, akiket megbírált. Mint már szóltunk róla, ifjúkorában neki is volt szocialista korszaka, persze nem marxista, hanem az utópista alapon. Később azonban a polgári életformát és szemléletet tartotta természetesnek. De sohasem azonosult a kapitalizmus embertelenségeivel. Humanista volt a szó legeredetibb értelmében: az ember pártján állt.

Talán a legérdekesebb, jellegzetesen polgári asszonyalakja Ann Wickers. A regény címe is „Ann Wickers". (Az egyik magyar fordításban: „Egy modern asszony szíve".) Ha az esztétikai értéket kizárólag a megírás szépségével mérjük, talán ez a legszebb műve, noha sokan érzelmes női históriának tekintik. Ann Wickers kitűnő asszony: művelt, tudatos, alkalmas lenne a nőmozgalom vezéralakjának. Kísérletezik különböző utakkal. De végre egy komoly férfi mellett megtalálja a magánélet boldogságát, és megszülve első gyermeküket, az anyaságban ismeri fel a nő igazi hivatását. Az amerikai regényirodalomban már előtte is voltak talán nála is kiemelkedőbb írók, az ő indulása után pedig egy egész nemzedéknyi jobbnál jobb, érdekesnél érdekesebb író tette az amerikai regényt egyenrangúvá az európaival. Mégis, igazán Sinclair Lewistól számítjuk az amerikai regényt a nagy világirodalmi teljesítmények közé.

Művei: Wrenn urunk (1914), A sólyom útja (1915), Szegény lány pénzt keres (1917), Az ártatlanok (1918), Benzinkút (1919), Főutca (1920), Babbitt (1922), Arrowsmith (1925), Mantrap (1926), Elmer Gantry (1927), Az ember aki ismerte Coolidge-ot (1928), Dodsworth (1929), Dollárcápák (1931), Egy modern asszony szíve (1933), Művészek (1934), Ez nálunk lehetetlen (1935), Tékozló szülők (1938), Egy amerikai színésznő (1940), Gideon Planish (1943), Férjek és feleségek (1945), Királyi vér (1947), Az istenkereső (1949), Olyan tágas a világ (1951).