Magyar, 1978
A könyvet fekete-fehér és színes fotók illusztrálják.
Fordító
Ivaki Hadzsimu
Amikor elhatároztuk férjemmel, hogy Magyarországra jövünk tanulni és dolgozni, először a magyar történelem legjelentősebb fejezeteit kezdtük tanulmányozni, mert ebből ismerhettük meg legjobban e nép nemzeti szokásait, tulajdonságait, érzés- és gondolatvilágát. Örömmel fedeztem fel, hogy Magyarországon is, akárcsak Japánban, ősidők óta sajátos jelentése van a virágoknak, fáknak, cserjéknek. Olvastam, hogy a szerelem színe égőpiros, tehát egy szál szegfű vagy rózsa többet árul el színével annak, aki kapja, mint egy levélbeli vallomás; hogy a legények házasodási hajlamát a kalapjuk mellé tűzött rozmaring jelentette, a fehér liliom a tisztaság, szűziesség jelképe, és felsorolhatnék még sok példát.
Ezeknek mind megtalálhatók a japán megfelelői is. A magyar népdalok (amelyekkel zenetudó férjem ismertetett meg) a virágnyelv egész kötetét hordozzák. Éppen ezért biztosan megértésre találnak gondolataim az ikebana művészetről.
Az ikebana számomra hivatás. Egy-egy ikebanába foglalt virág friss jelentése ismét ráébreszti a mai embert arra, hogy együtt él a földön ember, állat, növény, és az együttélésnek mindig megvolt, ma is megvan az új tartalma. Nálunk Japánban ez nem mai felismerés, hanem hagyomány. Napjaink ugyanolyan foglaltak, kötöttek, mint bárhol a világon, de mégis áldozunk perceinkből és elhelyezzük a virágot, a növényt, az ágat a vázába, s csöndesen eltűnődünk megtalált jelentésén.
A természettudományok és a civilizáció rohamos fejlődése következtében a huszadik század embere hajlamos arra, hogy szem elől tévessze a természet és ember szoros kapcsolatát. Az ikebana – művészet lényege pedig éppen az, hogy ezt a kapcsolatot naponta újjáélessze. Az ikebana az ember és a természet együttélésének jelképe. Az ember egyéniségén és képzeletén átszűrt kompozíció a saját önálló életét éli újra, vagyis az ember és a természet összhangjának tükre. Az ikebana-művészetben tehát mind az alkotó, mind pedig a néző részese lehet egy önálló világ hatásainak.
Ivaki Tosiko
Non shole sed vitae discimus.
Per aspera ad astra.
Knjige su lek za zaborav.
Knjiga nema dna.
Učenje je svetlost
Izreke su ukras govora
Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo
Ma šta radio misli na kraj
Ćutanje je često najbolji odgovor
Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan
Brada ne čini filozofa
Neznanje je mati svih poroka
Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti
Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji
Dobrom čoveku sve dobro stoji
Najgorča istina bolja je od najslađe laži
Oči veruju sebi, a uši drugima
Žene su da sa ljube, a novac je da se troši
Čista su jutra i večeri
Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš
Bolje je dati vunu, nego ovcu
Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe
Tajna koju zna troje, nije tajna
Sećanje je kamen spoticanja na putu nade
I najveći talenti gube se u neradu
Svako je sam sebi najmanje poznat
Sa svešću nema pogodbe
Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju
Teško je praznoj vreći da stoji uspravno
Pravi put nije težak zato što je jedini
Svaka šala, pola istine
Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti
Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja
Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.
Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.
Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.
Teška je beda koja nastaje iz obilja.
Starost se došunja neprimetno.
U nevolji su ljudske duše slabe
Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.
I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.
Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.
Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo
Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti
Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala
Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar
Ništa nije važnije od današnjeg dana
Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje
Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni
Nije skupa knjiga - nego neznanje.
