PDF katalog

Preuzmite aktuelni katalog knjiga u PDF-u:

Antikvarna knjiga

A Buddenbrook ház

Thomas Mann

Roman

Magyar, 1975

 
Cena: 300 RSD
963-07-0365-3
15x20 cm, Vászon kötés, 618 str.

A mű eredeti címe:
Thomas Mann
Buddenbrooks (német)

Fordította:
Lányi Viktor

Eredeti megjelenés éve: 1901

A polgár-művész problematika legátfogóbb és legrendszeresebb kifejtése A Buddenbrook-ház. A fejlődés bilológiai törvényszerűsége, hogy minden születik, fejlődik, eléri a csúcspontját, hanyatlik és meghal. A német naturalizmusnak ezt a társadalmi jelenségekre vonatkoztatott tételét alkalmazza Thomas Mann a 19. századi német polgárságra, s érvényességét egy konkrét család, a Buddenbrookok történetén igazolja.
Az első rész a családot a cégalapító családfő idejében, 1835-ben, a virágzás korszakában mutatja be. A hanyatlás a második nemzedékkel kezdődik meg, hogy a harmadik generáció életében a teljes széthulláshoz vezessen. A regény tulajdonképpeni hőse az unoka, Thomas Buddenbrook, akinek cégfőnöksége látszólag a csúcspontot jelenti a család történetében, ugyanakkor a régi patrícius-polgárság utolsó győzelmét feltörő újburzsoázia fölött. Valójában azonban Thomas már nem "egészséges" a szó polgári értelmében, hanem önmagában és foglalkozásában kételkedő, problémákkal viaskodó, a látszat mindenáron való fenntartásába beleroppanó, gyenge ember, aki csupán akaratának végső megfeszítésével tud ideig-óráig úrrá lenni a pusztulásba húzó erők fölött. A degenerálódás, a polgárnak művésszé "fajulása" fiánál lesz teljes: a zene halálos levegőjében élő, a gyakorlati életre tökéletesen képtelen Hannonál, akinek korai halála örökre lezárja a Buddenbrookok családi krónikáját. Hanno alakjában, sorsában fogalmazódik meg a regény s Thomas Mann egyik legfontosabb problémája: a művész és a polgár viszonya, a polgári származású művész helye és a művészet szerepe a korabeli társadalomban.
Hatalmas remekmű, melyet a legjobb polgári családregényként tart számon ma is az irodalomtörténet.


Ostali naslovi autora

Stvaraoci i dela Thomas Mann Eseji Srpski 1952
14.5x20 cm, tvrdi povez, 203 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
A Buddenbrook ház Thomas Mann Roman Magyar 1972
15x20 cm, Vászon kötés, 635 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
A varázshegy 1-2 Thomas Mann Roman Magyar 1960
13x19 cm, Félvászon kötés, 495, 541 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Doktor Faustus Thomas Mann Roman Magyar 1977
963-07-1016-1
12.5X20 cm, kemény kötés, 617 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
József és testvérei 1-2. Thomas Mann Roman Magyar 1975
963-07-0196-0
12.5x20.5 cm, Vászon kötés, 558, 947 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Tonio Kröger / Halál Velencében / Mário és a varázsló Thomas Mann Roman Magyar 1986
963-07-3740-X
11x19.5 cm, ragasztott papírkötés, 208 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.
Válogatott elbeszélések Thomas Mann Pripovetke, priče, novele Magyar 1974
963-07-0425-0
10.5x17 cm, Vászon kötés, 578 str.
Ostavite podatke ovde da Vam javimo ako nabavimo drugi primerak.

Zanimljivo

Non shole sed vitae discimus.

Per aspera ad astra.

Knjige su lek za zaborav.

Knjiga nema dna.

Učenje je svetlost

Izreke su ukras govora

Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo

Ma šta radio misli na kraj

Ćutanje je često najbolji odgovor

Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan

Brada ne čini filozofa

Neznanje je mati svih poroka

Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti

Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji

Dobrom čoveku sve dobro stoji

Najgorča istina bolja je od najslađe laži

Oči veruju sebi, a uši drugima

Žene su da sa ljube, a novac je da se troši

Čista su jutra i večeri

Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš

Bolje je dati vunu, nego ovcu

Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe

Tajna koju zna troje, nije tajna

Sećanje je kamen spoticanja na putu nade

I najveći talenti gube se u neradu

Svako je sam sebi najmanje poznat

Sa svešću nema pogodbe

Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju

Teško je praznoj vreći da stoji uspravno

Pravi put nije težak zato što je jedini

Svaka šala, pola istine

Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti

Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja

Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.

Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.

Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.

Teška je beda koja nastaje iz obilja.

Starost se došunja neprimetno.

U nevolji su ljudske duše slabe

Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.

I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.

Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.

Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo

Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti

Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala

Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar

Ništa nije važnije od današnjeg dana

Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje

Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni

Nije skupa knjiga - nego neznanje.