Magyar, 1996
Fekete-fehér fotókkal illusztrált.
500 példányban került kiadásra.
Mifelénk mindig kevés olyan színművész volt, manapság pedig nincs is, akinek színpadi jelenléte szélesebb hatósugarú a reflektorfénynél. Aki nem csak a tehetségével érdemel figyelmet, hanem közlendőjéből egész lénye sugárzik, minden szöveggel mond valamit, ez viszont csak azoknak adatik meg, akiknek megalapozott életérzésük és világnézetük van. Az ilyen színművészek műveltségi koordinátái szélesek, érdeklődési körül szerteágazó, tapasztalataik mélyek és tartalmasak. Cselekvőképességük belső szükségből adódik és nem kényszerből. Jelenlétük tekintélyt parancsol és példát mutat.
Pataki László igazi színészegyéniség. Nem csak a jugoszláviai magyar színjátszás doyenje, hanem művelődési életünk jelentős formálója is. Színművész, rendező és színészpedagógus, akinek kellő élményanyaga és nagyfokú műveltsége volt ahhoz, hogy nemzedékeket neveljen. Sohasem tudtuk, valójában ki is ő. Milyen családból származik? Hogy él és hogyan alakult gyermekkora? Az életnek milyen fontos állomásain haladt át? Kik hatottak rá? Kik formálták ilyenné, amilyennek ismertük? Mindez sokakat érdeklő kérdés.
Nyolcvanadik születésnapjára megjelent könyvében minderre választ kapunk. Életrajzvázlata - ahogyan ő nevezi - rendkívül érdekes olvasmány. Olvasottság, gazdag lelkivilág és könnyedség árad a szövegből, és ez tartja fenn az érdeklődésünket mindvégig. A kiegészítő fejezetek - életrajzi adatai, szerepeinek, rendezéseinek, díjainak és kitüntetéseinek, a munkásságával kapcsolatos hazai és külföldi kritikáknak a listája - csak teljesebbé teszik egy termékeny színészegyéniség emlékezését és sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a háború utáni vajdasági magyar színházi és művelődési életnek szinte keresztmetszetét kapjuk. Ez annál is inkább jelentős teljesítmény, mert hasonló művek megírására eddig nem volt példa: színművészeink közül Pataki László az egyetlen, aki megírta önéletrajzát, méghozzá nem csupán száraz adatok felsorolásával, hanem szubjektív, mégis megkapó vallomás formájában.
Franyó Zsuzsanna
Non shole sed vitae discimus.
Per aspera ad astra.
Knjige su lek za zaborav.
Knjiga nema dna.
Učenje je svetlost
Izreke su ukras govora
Prijatelj je sveta reč- zato ih je malo
Ma šta radio misli na kraj
Ćutanje je često najbolji odgovor
Nijedan čovek nije u svakom trenutku pametan
Brada ne čini filozofa
Neznanje je mati svih poroka
Bolje je prijatelju oprostiti, nego ga izgubiti
Za onoga koji traži, prošlost više ne postoji
Dobrom čoveku sve dobro stoji
Najgorča istina bolja je od najslađe laži
Oči veruju sebi, a uši drugima
Žene su da sa ljube, a novac je da se troši
Čista su jutra i večeri
Nikada se ne igrajte mačke i miša, pogotovo ako ste miš
Bolje je dati vunu, nego ovcu
Ne uzdaj se u sreću, već u samog sebe
Tajna koju zna troje, nije tajna
Sećanje je kamen spoticanja na putu nade
I najveći talenti gube se u neradu
Svako je sam sebi najmanje poznat
Sa svešću nema pogodbe
Pazite na sitninu, dukati se sami čuvaju
Teško je praznoj vreći da stoji uspravno
Pravi put nije težak zato što je jedini
Svaka šala, pola istine
Govori istinu pa ne moraš ništa pamtiti
Upoznati samog sebe, to je vrh saznanja
Sadašnjost je izvesna, ali je budućnost neizvesna.
Previše je kasno živeti sutra, živi još danas.
Jednak sa jednakima rado stanuje i živi.
Teška je beda koja nastaje iz obilja.
Starost se došunja neprimetno.
U nevolji su ljudske duše slabe
Istina biva potiskivana, ali ne i uništena.
I najbolji od plivača ponekad potone u vodu.
Niko ne šepa zato što drugoga bole noge.
Nije bogat onaj koji ima mnogo, nego onaj koji daje mnogo
Svi živimo pod istim nebom, ali su nam horizonti različiti
Ako ti je preostao još samo jedan dah, iskoristi ga da kažeš hvala
Male stvari stvaraju savršenstvo, a savršenstvo nije mala stvar
Ništa nije važnije od današnjeg dana
Kudi čoveka kada te čuje, a hvali kada te ne čuje
Čitanje kvari vid, dobro vide samo nepismeni
Nije skupa knjiga - nego neznanje.
